Munkatársakat keresünk!
"Álmodtam egy világot..."
Ha TE is szeretnél egy kiváló, profi csapat tagjaként egy világelső, magyar módszertannal oktatni, akkor az alábbi felhívás NEKED szól.
Mivel a módszertanunk (Huszár-módszer) 4 éve abszolút világelső a fotórealisztikus rajzoktatásban, jóval több országba hívnak meg tanítani, mint ahány helyre eljuthatok rendszeresen egymagam.
Az akadémia alapítójaként csak az elmúlt 2 évben félmillió km-t utaztam a hazai városok mellett 40 külföldi városba tanítani. Ehhez több mint százszor ültem repülőgépen és több időt töltöttem külföldön, mint itthon.
Az akadémiánkon
jelenleg 26 országból tanulnak diákok, kezdők és profik egyaránt. Az online előadásaink
bevezetésével júniustól már minden országban elérhetővé váltak az ingyenes és a
tandíjas élő, interaktív oktatásaink egyaránt az interneten keresztül, melyek
mellett a leghatékonyabbnak továbbra is a személyes találkozókat, a kis
csoportos helyszíni rajzkurzusokat tartjuk.
Ezért a növekvő érdeklődésre való tekintettel az akadémiánk 2 évvel ezelőtt elindította az instruktor-képző kurzusainkat is, mellyel a célunk, hogy a világ minden országába rendszeresen, személyesen is eljuttassuk az akadémiánk képviseletében a Huszár-módszerrel oktató kiváló instruktorainkat.
Instruktor-képző
Ezen különleges ismeretek mellett az előadói képességeitek fejlesztésére is kiemelt hangsúlyt fektetünk, amely által az instruktoraink nem csupán kiváló tanárrá, de profi előadóvá is válnak, melyet az élet más területein is hasznosítani tudnak.
Az instruktor-jelölteknek előzetes alkalmassági vizsgán is meg kell feleljenek, ahol személyük alkalmasságáról a már meglévő instruktori csapat javaslata alapján dönt az akadémia vezetősége.
Rajta hát!
Jelentkezz most!
Együtt, a világ legnagyobb fotórealisztikus rajzoktatást oktató akadémiáját építjük fel!
Szívesen dolgoznál velünk?
Rendezvényszervezőket keresünk és oktatókat (instruktorokat) képzünk!
A HUSSAR ARTS International Academy munkatársakat keres az alábbi feladatkörökben!
- rendezvényszervező
- instruktor (oktató) (a HUSSAR ARTS saját képzési rendszerében elsajátítható ismeretekkel)
A HUSSAR ARTS International Academy nemzetközi terjeszkedése végett, Magyarország egész területén és külföldi országokban egyaránt keres olyan munkatársakat, akik rendezvényszervezőként a HUSSAR ARTS egyedi módszertana alapján rajzkurzusokat szerveznek, valamint instruktorokat, akik a tanfolyamokon oktatnak.
Mivel az elmúlt esztendőkben hazánk legsikeresebb és legnépszerűbb magán rajziskolája lettünk, elérkezett az ideje annak, hogy ezt a saját fejlesztésű, különleges módszertant adaptálva, megszervezzük a nemzetközi terjeszkedését is az iskolánknak.
A feladatkörök külön-külön, vagy akár összevontan is betölthetőek. Tehát, az instruktoraink rendezvényszervezőként is dolgozhatnak. Ez esetben a jövedelmük természetesen összeadódik.
Rendezvényszervezők
Feladatuk:
- Kapcsolatfelvétel iskolákkal, egyesületekkel, alapítványokkal, - akiket a HUSZÁR ARTS támogatni kíván
- Kapcsolatfelvétel vállalatokkal - csapatépítő programok ajánlása (sport- és művészeti oktatás)
- Koncert szervezés
- Sport- és művészeti balatoni tábor kiajánlása
- Fesztivál szervezés
- Kapcsolattartás a törzshelyeinkkel
Elvárások:
- Kiváló kommunikációs készség
- Önálló munkavégzésre alkalmasság
- Megbízhatóság
- Állandó mobil telefon- és internet elérhetőség
- Tablet, vagy laptop
Előny:
- Kiterjedt kapcsolatrendszer
- Rendezvényszervezői tapasztalat
- Külföldi kapcsolatok
- Idegen nyelvismeret
Együttműködés:
- Megbízási szerződéssel
- Kötetlen munkaidőben
Instruktorok
Feladatuk:
- Önálló két-agyféltekés rajztanfolyamok vezetése
Elvárások:
- Kiváló kommunikációs készség
- Az elmúlt esztendőkben felépített image megtartása és erősítése
- Kiváló pedagógiai érzék
- A HUSZÁR ARTS min. H1-H5 szintű rajztanfolyamainak sikeres elvégzése
- Átlagon felüli rajztudás
- Magával ragadó előadói képesség
- Humorérzék
- Önálló munkavégzésre alkalmasság
- Megbízhatóság
- Állandó mobil telefon- és internet elérhetőség
- Tablet, vagy laptop
Előny:
- Kiterjedt kapcsolatrendszer
- Oktatói, előadói tapasztalat
- Külföldi kapcsolatok
- Idegen nyelvismeret
Együttműködés:
- Franchise szerződéssel
- Kizárólagos képviseleti joggal
- Kötetlen munkaidőben
Ezen felül biztosítunk:
- Állandó irodai hátteret (office), asszisztenssel, general managerrel
- Ügyfélszolgálatot
- Könyvelői hátteret
- Rendezvényszervezőket
- Weboldalt
- Regionális, országos és nemzetközi reklámot
- Professzionális oktatást
- Rendszeres továbbképzéseket
A HUSSAR ARTS International Academy instruktor képzésen történő jelentkezésnek feltétele H1-H2 szintű rajztanfolyamaink elvégzése, mely kiváló szintfelmérője is egyben a jelentkező átlag feleltti rajzkészségének. A többi képzést párhuzamosan az instruktor-képzésekkel elvégezheti.
Iskolai végzettséghez ("papírhoz") nem kötjük a jelentkezést, de elvárás az átlag feletti intelligencia és az általános műveltség.
Pozitív kisugárzás hiányában és kellően domináns kiállás nélkül nem kapsz lehetőséget az instruktoképzőn való részvételre.
Ezt követően alkalmassági vizsgán kell bizonyítania, hogy az átlagon felüli rajztudásán felül, megfelelő pedagógiai érzékkel, valamint kiváló kommunikációs és előadói képességekkel is rendelkezik.
Akik megfeleltek az alkalmassági vizsgán, instruktor-képzésen vesznek részt. (Az elmúlt esztendőkben felépített image megtartása és erősítése végett, csak a feladatra minden szempontból alkalmasnak bizonyulókkal szerződünk.)
Az alap instruktor képző kb. egy-másfél év, melynek végén sikeres vizsgát tevők lehetőséget kapnak a HUSSAR ARTS módszertana alapján az AKADÉMIÁT képviselve tanítani és a továbbképzéseken részt venni. (Sikertelen vizsga esetén pótvizsgákra is lehetőséget biztosítunk. Mindannyiunk érdeke az, hogy csak olyan instruktorok taníthassanak a HUSSAR ARTS AKADÉMIA módszertanával, akik öregbítik annak jó hírét, melyet méltán vívtunk ki az elmúlt esztendők alatt!)
Valamennyi instruktorunkkal szerződést kötünk, mely egyaránt biztosítja a folyamatos központi kiszolgáló hátteret és az egységes tanítási modellt.
Az elmúlt esztendőkben kialakult kiváló kapcsolatokra építve a regionális és az országos médiával egyaránt, egy tudatosan és szisztematikusan megtámogatott image építés és erősítés következik, mely minden instruktorunk és rendezvény szervezőnk munkáját jelentősen megkönnyíti a jövőben.
Az instruktorainknak kizárólagos területi képviseletet (belső konkurencia-mentességet) biztosítunk.
Rendelkezésükre áll a teljes háttér office, mely áttekinthetően és professzionálisan segít megszervezni a tanfolyamokat.
Rendezvényszervezőink országszerte és nemzetközileg is rendszeresen szervezik a csoportokat a tanfolyamokra, az instruktoraink "keze alá" dolgozva.
Tapasztalataink szerint az év mind a 12 hónapjában telt házas az érdeklődés a tanfolyamaink iránt. Az iskolai tanév ideje alatt (szeptembertől június közepéig) a tantermi oktatások, a nyári vakáció alatt pedig a táboraink a legnépszerűbbek. A Balaton partján (Alsóörsön) egész évben működő művész telepünkön, a teljes nyári vakáció ideje alatt, minden nap vannak táboraink, melyek vezetését, váltott turnusokban, az instruktoraink is elvállalhatják (igény szerint).
Az instruktorok számára, negyedévente, továbbképzések formájában biztosítjuk továbbá, hogy az legújabb fejlesztéseket és tananyagokat is hitelesen elsajátíthassák, majd azokat átadhassák a diákjainknak.
Ez az összegyűjtött több évnyi tapasztalat és a letisztult, precíz tananyag, párosítva a modern technika által biztosított office háttérrel, élő asszisztenciával, tökéletesen adaptálhatóvá teszi a saját fejlesztésű módszertanunkat, mely az elmúlt esztendőkben többszörösen is visszaigazoltan, a leghatékonyabb módszertannak bizonyult hazánkban.
Rajta hát!
Ha szeretnél egy fantasztikus munkát, ahol stressz mentesen dolgozhatsz, sikerélményekben gazdag, boldog embereket tanítva és meg tudsz felelni az elvárásainknak is, akkor ragadd meg a lehetőséget és jelentkezz instruktornak a HUSSAR ARTS International Academy csapatába!
A rajztanfolyamok megszervezésében már óriási rutinnal bírunk. Folyamatosan telt házas oktatásaink vannak, így "készülj fel" arra, hogy nem lesz nehéz dolgod az egyes csoportok megszervezésével!
A tanfolyamokat központilag mi magunk is feltöltjük diákokkal, tehát az oktatásaidra nem csak önállóan kell szervezned. Célra vezető és nagyon hatékony a hirdetések mellett a különböző közösségek képviselőivel történő kapcsolatfelvétel. (Mint pl. Iskolákban a szülői munkaközösségek vezetőivel, cégeknél a csapatépítő tréningeket szervező HR-esekkel, egyesületeknél az elnökkel, stb.
A célközönség óriási, az érdeklődés nagyon intenzív, a kizárólagossági jog, valamint a többi iskolával szembeni hatékonyabb módszertanunk, kivívott pozitív image és az abszolút versenyképes áraink, minden téren azt erősítik, hogy a tanfolyamaink minden városban telt házzal menjenek.
Jelentkezni telefonon, vagy e-mailben lehet:
Tel.: +36 70 341 8506
vagy az office@huszarts.hu címre írt levélben.