HUSSAR ARTS INTERNATIONAL ACADEMY
HUF Ft

Huszár Tonchi

A HUSSAR ARTS International Academy alapítója

karate instruktor, 4. Danos karate mester

karate Európa bajnok, 

háromszoros karate Európa-kupa győztes, 

hatszoros magyar karate bajnok

költő, zeneszerző, dalszövegíró

gitáros-énekes, rockzenész,

grafikus képzőművész, rajztanár, 

művészeti igazgató


Életrajz

1972. Miközben az USA éppen a legnagyobb nemzeti eseményét, a Függetlenség Napját ünnepelte, hatalmas katonai parádéval és tűzijátékkal, a gólya a világ egy éppen akkor csendesebb zugát választotta inkább, így pottyantott le engem július 4-én a Balaton partján, a szép Magyarországon.

   Lévén, hogy a Függetlenség Napján születtem, ez kihatással volt a későbbi életemre is, hiszen mindig is törekedtem a függetlenségre, igyekeztem a magam Útját járva, új Utakat kitaposni és megragadni minden lehetőséget ahol a kreativitásomat kibontakoztathatom.

   Az Egyesült Államok elnöke azóta is minden évben beszédet mond a születésnapomon, annak ellenére, hogy már számtalan levelet írtam nekik, melyben jeleztem, hogy nem tartok igényt ekkora felhajtásra. Az USA vezetői azonban roppant udvariasan és figyelmesen, úgy tettek, mintha tudomást sem vennének a levelemről és továbbra is minden évben óriási parádét rendeznek július 4-én.

Valójában, sokkal inkább úgy tartom, hogy a magyarok első és legfontosabb honvédő csatájának évfordulóján születtem: a POZSONYI CSATA néven elhíresült, Árpád fejedelem által vezetett diadal napján, ahol a nyugati hatalmak százezer fős sereggel fogtak össze ellenünk "Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak!" jelmondattal. Őseink alig 35 ezer fős seregével (a létszám tekintetében csekélynek mondható emberveszteséggel) gyakorlatilag megsemmisítette az ellenünk törő, minket kiirtani akaró összevont nyugati seregeket, mindössze 4 nap alatt.

Tehát, amikor megkérdezik: "Te az USA legnagyobb nemzeti ünnepén születtél?" - a válaszom: "Nem! Én a magyarok legnagyobb honvédő háborújának első napján születtem, a Pozsonyi Csata évfordulóján!"

Később írtunk is egy rockoperát, Pozsonyi csata címmel....

Na de nézzük, mi is történt azóta? Életem főbb eseményei:

1983. 11 éves voltam, amikor elkezdtem shotokan karatét tanulni a balatonfüredi BLTC-ben. A sport mellett már ekkor kitűntem a rajztudásommal, ezért mindenki úgy gondolta grafikus lesz belőlem. A harmadik hobbim a zene lett, miután találtam egy beszakadt hátú törött gitárt a padláson és lelkesen elkezdtem rajta gyakorolni.

1984. Az első sikeres övvizsga - Balatonfüred / Az emlékeimben úgy él, hogy sokkal nagyobb boldogság volt ez számomra minden későbbi sportsikeremnél, még a fekete öves vizsgáimnál és bajnoki címeimnél is. Emiatt a meghatározó élmény miatt nagyon ügyelek a tanítványaim vizsgáztatásánál arra, hogy hasonlóan maradandó pozitív élményként éljék meg az övvizsgáikat!

1985. Regionális verseny "Úttörő Olimpia" - Egyéni Kata aranyérem, Egyéni Kumite bronzérem

1990. Szakközépiskolai érettségi - Ajka

Első munkahelyeim: Hotel Agro - Balatonfüred, Halásztanya - Tihany

1992-1993. Mélységi felderítő (ejtőernyős deszant elit alakulat) - Magyar Honvédség (Arrabona Felderítő Zászlóalj) 

Teljesült a nagy álmom, melyért sokat küzdöttem: 

tagja lehettem és szolgálhattam a magyar hadsereg ejtőernyős (deszant) elit alakulatában!

1993-1995. Detektív Biztonsági Szolgálat és Magánnyomozó Iroda

1994. Megalapítottam Veszprémben a saját KARATE Iskolámat

Ezzel lefektettem az alapjait a később nemzetközi szinten is ismertté vált, az egész világon egyedülálló Sport- és Művészeti Szövetségnek!

Megnyitottam első vállalkozásomat Veszprémben, a BUSHIDO küzdősport boltot.

1995-1998. megyei igazgató - Target 2000 Ifjúsági Reklámiroda

1998-2000. országos igazgató - Target 2000 Ifjúsági Reklámiroda

1998. Nemzetközi verseny - Kinizsi Kupa: Egyéni Kata bronzérem

Le Mans (Franciaország) - edzőtábor + polgármesteri fogadás és kitüntetés

1999. 1.Danos mester vizsga - Franciaországi FFKAMA World Karate Federation

Polgármesteri fogadás és kitüntetés Veszprémben és Székelyudvarhelyen

Közreműködtem a rendőrség különleges szolgálatának közelharc-kiképzésében

1999-2003. Az évente megrendezett dunántúli Bakony Harcművészeti fesztivál főszervezőjeként, összefogtam és sikerrel népszerűsítettem a rendezvénysorozattal a harcművészeteket a megyénkben

2000. Megszületett a fiam, Huszár Attila!

A fiam születése előtt egy héttel két aranyat és egy ezüstérmet nyertem az első hazai Shotokan Karate Európa Kupát Egerben:

Egyéni Kata aranyérem, Csapat Kumite aranyérem, Csapat Kata ezüstérem

Legeredményesebb férfi versenyző cím (2 aranyérem, 1 ezüstérem)

Legeredményesebb Egyesület: 7 arany, 8 ezüst, 7 bronz

Veszprém TV riport - élő stúdió beszélgetés

2001. USA - Long Island University - Karate instruktor szak

Veszprémi 7 Nap újság: "A hét legjobbja"- kitüntető cím

Országos Bajnokság - Nagykanizsa: (Egyesület: 3 arany, 5 ezüst, 3 bronzérem)

"Legeredményesebb Egyesület" cím

Regionális Bajnokság - Zalaszentgrót: Egyéni Kata aranyérem

(Egyesület: 8 arany, 6 ezüst, 6 bronz)

2.Danos mestervizsga - American Japan Karate Association

2002. American Japan Karate Association - Karate Instruktori Diploma

Regionális Bajnokság - Érd: Egyéni Kata aranyérem (Egyesület: 8 arany, 6 ezüst, 6 bronz)

Országos Bajnokság - Eger: Egyéni Kata: aranyérem

II. Shotokan Karate Európa Kupa - Zalaegerszeg: Csapat Kata ezüstérem

Franciaországi: Lille - edzőtábor polgármesteri fogadás és kitüntetés

3.Danos mestervizsga - American Japan Karate Association

2003. Román Országos Bajnokság: Egyéni Kata ezüstérem

Németországi edzőtábor és verseny: Team ezüstérem

2004. Román Országos Bajnokság: Egyéni Kata ezüstérem

Blois (Franciaország) - edzőtábor + polgármesteri fogadás és kitüntetés

Nemzetközi igazgató - a berlini központú németországi IF vállalatnál

2004-2006. Saját sport-reklámiroda alapítása

2005. 4.Danos mestervizsga - Franciaországi FFKAMA World Karate Federation (Claude Boucabeliie 7.Dan)

Az I. Nemzetközi (V. megyei) Harcművészeti Napok főszervezőjeként a Sport TV közvetítésével és az RTL KLUB TV REGGELI c. műsorában élő interjú

2006. magyar-német nemzetközi Kft. magyarországi ügyvezetője

A II. Nemzetközi (VI. megyei) Harcművészeti Napok főszervezője

Újabb interjú az RTL KLUB TV Reggeli műsorában


Kitüntetés: a Veszprém Megyei Harcművészeti Össz-Szövetség különdíját Veszprém Megye karate sportéletében végzett kiemelkedő munkásságom elismeréséül

A Te címed

2007. Nemzetközi Karate Kupa - Zrenjanin (Szerbia): Egyéni Kata aranyérem, Csapat Kata aranyérem

Legeredményesebb felnőtt Férfi versenyző (2 aranyérem)

I. Nyílt American JKA Karate Kupa - Szerencs: Csapat Kata ezüstérem Egyesület: 9 arany, 19 ezüst, 2 bronz

SKI - Hungary Karate Országos Bajnokság: magyar bajnok (ötödik magyar országos bajnoki cím)

2008. Nemzetközi Sportszövetség elnöke

SKI-Karate Európa Kupa - Grand master kategória: Aranyérem (harmadik Európa Kupa aranyérem)

SKI - Hungary Karate Országos Bajnokság: magyar bajnok (hatodik OB aranyérem)

2009. Sakura Kupa - Nemzetközi Karate verseny - Szombathely - Kata aranyérem

SKI Karate Európa Bajnokság - Hollandia - Európa bajnok (mesterek kategóriájában)

Interjú a Hír TV reggeli sportmagazinjában 

Karate Világbajnokság - Görögország Athén - tanítványom VB 5. helyezett

Megalapítottam a FARKASOK nemzeti rock zenekart

www.farkasokzenekar.hu

Goju Kupa - Nemzetközi Karate verseny (Szombathely) Kata ezüstérem

SKI - Hungary Karate Országos Bajnokság: Kata ezüstérem

2010. Sakura Kupa - Nemzetközi Karate verseny, Szombathely - Kata ezüstérem

A FARKASOK zenekarral bejutottunk a Bandák Csatája nevű rock zenei tehetségkutató verseny középdöntőjébe, fellépés a Crazy Mamában (Budapest)

Július 2-3. Fellépés a FARKASOK nemzeti rock zenekarral a SZÉKELY FÉLSZIGET-en (Erdély, Székelyudvarhely)

Augusztus 2-9. Fellépés a FARKASOK nemzeti rock zenekarral a legnagyobb hazai nemzeti fesztiválon, a MAGYAR SZIGET-en (Verőce)

2000-2010. A magyar válogatott versenyzőjeként az alábbi eredményeket értem el:

Magyar bajnokságokon elért eredményeim: 14 aranyérem, 10 ezüstérem

Nemzetközi versenyeredményeim (Magyarország, Franciaország, Románia, Németország, Szerbia, Hollandia):

7 aranyérem, 8 ezüstérem, 2 Legeredményesebb férfi versenyző cím

Magyarországi "Legeredményesebb Egyesület" cím 

(158 arany, 179 ezüst, 158 bronzérem)

2011-2013. Középiskolai tanár, közelharc-kiképző, önvédelmi oktató a balatonfüredi Széchenyi Ferenc Szakközép Iskola rendészeti szakán

2009-2013. Több, mint 150 koncert Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken....
többek között Deák Bill Gyulával, az Ossiannal, a Kormoránnal, Szkítiával, Hungaricával, Romantikus Erőszakkal, stb.

Több, mint 70 saját dalt írtam, melyekből 4 zenei albumot adtunk ki.

2013. A Diadal Napja - verses rock koncert a Hősök Terén

Az év végén tragikus balesetet szenvedtem, melyben átmenetileg lebénultam. A sikeres műtétet követően újult erővel vetettem bele magam a munkába.

2014. A Nemzeti Viadal főszervezője, a tagszervezet elnöke (Guinness rekord kísérlet)

Felépülve a balesetből, újra megnyitottam a KARATE Iskolám

2015. Megalapítottam a Huszár Arts International Academy Sport- és Művészeti Iskolát, mely magába foglalja a rajztanfolyamaim, a karate edzéseim és a zenekarunk tevékenységét is. A Balatonfüreden 2014-ben elindult különleges, egyedi rajztanfolyamaim sikerén felbuzdulva, 2015-ben Budapesten is elindítottam az oktatásokat, melyek rövid időn belül telt-házas rendezvényekké nőtték ki magukat.

2016-tól A Pozsonyi Csata c. rockopera zeneszerzőjeként és társ-szövegírójaként, a mű 2022-es bemutatóján együtt dolgozhatom az ország legnevesebb művészeivel.

2017-től A rajz tanfolyamonkon tapasztaltak alapján, később, felismerve az amerikai tematika hiányosságait, saját módszertant fejlesztettem ki, Huszár-módszer néven (nemzetközi nevén: Hussar method). 

A referenciáink gyorsan felkeltették más országokban élők érdeklődését is és nagy sikerrel sorra beindultak a külföldi tanfolyamaink is.

Ide helyezheted a címet

Itt add meg az alcímet

2018. Minden héten másik országba repülve, a módszertanom gyorsan terjedt a nagyvilágban és nemzetközileg elismert, világelső lett az intenzív rajzoktatásban. 

2019. Már 25 országból (Japántól-Dubaj városán át Brazíliáig, Egyiptomtól-Norvégián át Kanadáig) tanulnak a módszertanommal rajzolni.

2020. Az instruktorképző programunknak köszönhetően már a tengerentúlon is vannak tanáraink és szervezőink. 

Együtt a világ legnagyobb és legsikeresebb képzőművészeti akadémiáját építjük fel.