A TANULÁS TÉNYLEG A KREATIVITÁS HALÁLA?

A TANULÁS TÉNYLEG A KREATIVITÁS HALÁLA?

Olyan korban élünk, ahol a tudatlanság kényelmes normává vált. De mi van, ha a szabadság nem a „nem tudásból” fakad, hanem abból, hogy nincsenek tudásbéli korlátok?

A „kreativitás” fogalma összemosódott azzal, amikor valaki egyszerűen nem tudja, mit csinál. Ha egy alapvető hibákkal teli rajzot látva azt mondod: „Érdemes lenne tanulni”, és erre az a válasz jön, hogy „a tanulás a kreativitás halála” – akkor valami nagyon félrement.

A sportban mondanád az edzőnek, hogy „ne szólj bele, majd érzésből futok”? Vagy egy zenésznek, hogy „ne tanulj harmóniát, az megöli a flow-t”? Ugyan már.

A tudás nem korlátoz. A tudás felszabadít. A tanulás nem elvesz a kreativitásból, hanem megsokszorozza azt. Az igazi művészi szabadság az, amikor a képességeink határait olyan magas szintre fejlesztjük, hogy már nem korlátoznak a szabad alkotásban.

Tanárként látom: nem a tanulás a probléma, hanem az, ahogyan tanítják. Egy szenvedélyes tanár életre kelti a tudást, egy rossz pedig megutáltatja. De ebből azt a következtetést levonni, hogy „akkor inkább ne tanuljunk” – az nem lázadás, hanem lemondás a fejlődésről.

Sok terület mögött több ezer év tudás van. Ezt ignorálni nem szabadság, hanem a szakmai alázat hiánya.

A vakok között a félszemű lehet király, de attól még nem lát tisztán. A „nem tudás” nem kreativitás, nem szabadság. Csak egy kényelmes kifogás.